Szeretettel üdvözöljük a mariazelli üdülőházunkban.

- Köszönjük érdeklődését, és reméljük honlapunk megtekintése után vendégeink között üdvözölhetjük Önt is. Házunk 1900-ban épült és 2005-ben lett teljesen a kor igényeinek megfelelően felújítva. A város központjától mintegy 10 percre helyezkedik el, északra Grünau, délre pedig a Sigmundsbergre kilátással.

- A mindössze 3000 lakosú stájer kisváros Mariazell, magas hegyek gyûrûjében, gyönyörû tájon fekszik. Keleten a Schneealpe, északon az Ötscher, délen a Hochschwab hegyei veszik körül. Ausztria legjelentõsebb búcsújáróhelye. A Hauptplatz (Fõtér) Mariazell közepe. Északkelet-délnyugati irányban húzódó, négyszögletes, lejtõs tér, amelynek keleti oldalán emelkedik a búcsújárótemplom. A tér többi oldalának házai egy-két kivétellel a múlt század végén, századunk elején épültek, pl a Schwarzer Adler Hotel 1910-ben, a Goldener Löwe 1909-ben. A 6-os számú ház XVII. századi, háromszintes, hagymasisakos, sokszög saroktoronnyal, 1642-bõl származó vörösmárvány kapuval. A 8-as számú ház szintén XVII. századi eredetû, de homlokzata a XX. század elején készült, két medallon-képpel. A templom körítõfala mellett és a tér északkeleti oldalán kegyszoborboltok sorakoznak, a jelenlegiek XIX. századiak, de már 1390-ben feljegyezték, hogy a templom mellett kegyszert árusító bódé van. A kolostor, illetve plébánia épülete a templomtól délre áll. XVI. századi eredetû, mai formáját 1704-1709 között nyerte. A Szent Mihály-kápolna a templom apszisától délre áll. Késõ gótikus nyolcszögletes épület kétszintes, emeletén csillagboltozattal. Kapuja 1752-bõl származik, fölötte kerek kõrácsos ablak látható. Alsó szintje csontház. A Heiligenbrunn -Kapelle (Szent kút kápolna) a kegytemplomtól északkeletre, a hegyoldalban emelkedik. 1711-ben épült négyszögletes kápolna, sarokpilaszterekkel.

- A Szent kút-kápolna mellett indul a szerpentinút a Kálvária-hegyre. A Kálvária-hegy oldalának egyik házában látható az érdekes Mechanische Krippe, amely több mint 100 éves, és Jézus életének jeleneteit apró, mozgó figurákkal mutatja be. A Heimatmuseum (Helytörténeti Múzeum, Wiener Strasse 35.) elsõsorban a zarándoklatok történetét mutatja be, de a régi, 1742-1898 közötti vasöntöde emlékei is láthatók benne. Említésre érdemes még a város központjában lévõ, különleges hangulatú mézeskalácsház, ahol tradícionális receptek alapján készítik még ma is a speciálisan mariazelli finomságokat.

- A legenda szerint 1157-ben bencés szerzetesek érkeztek a stájer hegyekbe, hogy ellássák az ott élõ földmûvesek, favágók, bányászok lelki gondozását. Egyikük magával vitte a hársfából készített Mária- szobrát. Egy alkalommal, miközben térítõ útján járta az erdõt, és kereste a helyet, hol építhetne kápolnát, sziklatömb zárta el az útját. A Szûzanyához fohászkodott segítségért, mire megnyílt elõtte a sziklafal, és gyönyörû vidék tárult elé. A szobrot egy ottani fatönkre állította és védelméül sátrat épített fölé. A környék munkásai ide jártak imádkozni. A helyet (a német Zelle =cella szóból) „cell”-nek nevezték el. A kegyhelynek a magyarsággal való kapcsolata Nagy Lajos idején kezdõdött. A király 1363-ban háborúra kényszerült a törökkel. A hatalmas túlerõben lévõ ellenség láttán, kétségbeesésében a Zell-i Szûzanyához fordult, akitõl látomásban bátorítást kapott. Így lelkileg megerõsödve vezette seregét a harcba, és fényes gyõzelmet aratott. A gyõzelem után a király elzarándokolt Mariazellbe, és a csatában magánál lévõ Szûzanya-képet a kegyhelynek ajándékozta. (E kép ma is megvan.) A Szûzanya iránti hálája jeléül ott háromhajós templomot építtetett, amely 1378-ra készült el. Ekkor az õsi remetekápolnát márványba foglalva beépítették a templomba. A templom méreteirõl néhány adat: a hossza 33 m, magassága 19 m, a középsõ templomhajó 9 m széles, az oldalhajók 6 m szélesek voltak. Ennek helyébe 1644-ben III. Ferdinánd császár új, az elõzonél nagyobb templomot emelt, amelybe az elõzõ templom köveit beépítették, de megmaradt a régi templom gótikus tornya. 1827-ben a templomot tûzvész pusztította, a szobor azonban sértetlen maradt. A templomot újjáépítették. 1907-ben X. Piusz pápa bazilika rangra emelte.
- A templomban kezdetben 4, késõbb 5 magyar kápolna volt: Szent István, Szent Imre, Szent Erzsébet, Szent László tiszteletére, majd az Esterházy család állíttatott egy ötödik kápolnát Alexandriai Szent Katalinnak. (Ez a kápolna tulajdonképpen a Nádasdy-Frangepán-Zrínyi összeesküvés emlékére készült, akiket 1671-ben törvénytelenül kivégeztek.) A kupola festménye Nagy Lajos király látomását és csodálatos gyõzelmét ábrázolja. Ugyanezt örökíti meg a fõkapu egyik dombormûve is. A templom keleti kapujánál áll Szent István és Szent Imre szobra. 1691-ben Esterházy Pál nádor az ország nagy részének felszabadulása fölött érzett hálából mintegy 12 ezer fõvel zarándoklatot vezetett Mariazellbe. Emlékül egy ezüst oszlopon álló aranyból készült Mária-szobrot ajándékozott a templomnak. A legnagyobb zarándoklatot (több mint 30 ezer fõ) a kegyhely 700. évfordulóján, 1857-ben Scitovszky János bíboros hercegprímás vezette. Ennek emlékére nevezték el a templomhoz vezetõ egyik utcát Ungarn-strasse-nak. A bazilika további nevezetessége, hogy az északi oldalán fekvõ Szent László kápolnában volt Mindszenty bíboros hercegprímás nyughelye 1991. évi magyarországi újratemetéséig.
 
 
Látogatóink száma: